ÁCS szavunk

forrás: lexikonok

Ács szavunk honfoglalás előtti, ótörök eredetű jövevényszó, amiből népi építészeti kutatóink arra következtetnek, hogy a magyarságnak már a Kárpát-medencében való megtelepedés előtt voltak famegmunkálásra szakosodott kézművesei (Cs. Sebestyén K. 1941a: 35-36; Barabás J.-Gilyén N. 1987: 12). A kora Árpád-korban 13 Ács és 10 Teszér nevű faluban éltek olyan fejedelmi/királyi szolgálónépek, akik ácsmunkával teljesítettek szolgálatot (a szláv teszér~taszár szó ácsot jelent). A 12-13. században több egyházi birtokon és várszervezetben számos háznép szintén ácsként szolgált. Ez a famunkára specializálódott réteg várak, templomok, kolostorok építésén dolgozott, s csak szűk körben lehetett hatása. A 11-15. századi falvak feltárásait, ásatási leleteit ismerve úgy vélhető, hogy az egykorú köznép maga építette lakóházait.

Ács szavunk honfoglalás előtti, ótörök eredetű jövevényszó. A 12. században a dömösi és a pannonhalmi egyházi birtokon, a 13. század elején egyes várszervezetekben számos háznép ácsmunkával teljesített szolgálatot. Több településen a lakók zöme ácsként dolgozhatott, innen eredt e falvak Ács és Taszár (vagy Teszér) elnevezése (a szláv taszár szó ’ács’-ot jelent). Árpád-kori és középkori forrásainkban a mesterségnév gyakran alch (alcs) alakban bukkan elő.