vitéz Marjay Tamás, Keresztély és Valér

MARJAY TAMÁS, VITÉZ huszárhadnagy

(Nyíregyháza, 1923. XII. 2. – Budapest, 1984. III. 12.) Anyja: Schuck Karola. Apja: v. Marjay Keresztély huszárezredes. Vallása: r. k. 1944. VIII. 20.án a Ludovika Akadémián avatták hadnaggyá. A 4/1. lovasszázad nehézfegyver szakaszparancsnokaként 1945. I. 28.-án a Vértesben súlyosan megsebesült. Öt napon keresztül maradt a szovjet vonalak mögött, míg sikerült visszajutnia alakulatához. Életét csak úgy tudták megmenteni, hogy térd alatt mindkét lábát, illetve ujjainak utolsó perceit amputálták. Hőstettét a legmagasabb katonai kitüntetéssel, a Tiszti Arany Vitézségi Eremmel jutalmazták. A hosszas ápolást követően a kórházat 1946 tavaszán hagyhatta el, s IX. 27.én a tényleges szolgálatból is elbocsájtották. Ezt követően Pápateszérre költözött  le, s  ott idős szülei és saját maga eltartása érdekében különböző szellemi munkát (számvitel, könyvelés) vállalt. A 60-as években Budapestre költözött, megnősült, és bel- és külföldön élő barátai és bajtársai próbáltak segíteni neki. 1991-ben rehabilitálták, és posztumusz visszakapta 1957-ben elvesztett rendfokozatát.

KIVONAT az 52. sz. hu. ho. pcs.-ból (1945. márc. 3.)

Marjay Tamás 4.hu.e. állományába tartozó ht. hdgy. fegyverténye:
1945. évi január hó 20-30. között a Vértes hegység visszafoglalásáért vívott harcokban bátorságával kimagasló módon kitűnt. A Kőhányás puszta elleni támadásnál a legsúlyosabb, ellenséges tüzérségi és gyalogsági nehézfegyverek összefogott, gyilkos tűzében, mint szakaszparancsnok, szakasza élén sorozatosan rohamozta meg a mélységben elhelyezett ellenséges támpontokat, míg áttörte az ellenség védelmi övét. Személyes példája magával az ragadta szakaszát, sőt, a mellette küzdő többi egységet is.

A Nagybükk elleni rohamánál egymaga két ellenséges, nehézfegyverrel megerősített támpontot semmisített meg kézigránáttal, majd rátapadva a lendületes rohamtól megrendült ellenségre, makacsul üldözte azt, úgy, hogy az ellenség nehézfegyvereit hátrahagyva kényszerült rendezetlenül visszavonulni. Szakasza elsőül ér fel a Kotló hegyre, miközben négy, nehézfegyverrel megerősített támpontot küzd le. A Kotló hegyen az ellenség bekerítette a 4./l. hu. osztályt. Marjay hadnagy két napon át, lőszer-utánpótlás nélkül, étlen-szomjan, dermesztő hidegben és hóviharban rendületlenül kitart szakaszával, és egymás után közelharccal veri vissza a nyomasztó túlerő meg-megújuló támadásait. A gyűrűből való kitörési parancsra szakasza élére áll, és elkeseredett közelharcban áttöri a két nap folyamán kiépített orosz védelmi övet. Közben szilánkos combcsont-lövéssel megsebesül, az orosz védőállás mögött fekve marad. A dermesztő hidegben keze-lába megfagy. Ilyen állapotban, öt napon át étlen-szomjan, a nagy vérveszteségtől teljesen kimerülten, hófúvásban, méteres hóban, hegyről-hegyre csúszik-kúszik Marjay hdgy. az orosz védőálláson át, míg saját csapataihoz visszatér. A fagyás következményeként, majdnem összes ujjainak ízét csonkolni kellett.
Marjay Tamás hdgy. a hőslelkű, mindenáron győzni akaró, meg nem alkuvó magyar honvéd huszártiszt példáját testesítette meg. Javasolt kitűntetés Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érem.
Marjay Tamás ht. hdgy. messze kimagasló fegyverténye legyen követendő példa minden magyar huszár előtt.

E parancsomat az alárendelt alakulatok tisztjei és legénysége előtt ki kell hirdetni.
Schell Zoltán ezredes s.k.

Megjegygés: A HM a ho. pk. előterjesztését l945. febr. 26-án elfogadta, a kitűntetést Marjay Tamás hgy. részére adományozta. A kitüntetés tényét a Közlöny már nem hozta le. A közlöny átfutási ideje ebben az időben csaknem hatvan nap volt. Az utolsó közlöny március 18-án jelent meg.

http://kidaee.blogol.hu/

A Magyar Vitézségi Érem (németül Tapferkeitsmedaille), a magyar katonai hagyományok letéteménye. 1939-ben alapította Horthy Miklós kormányzó. A kitüntetést a második világháborúban részt vevő magyar (kivételes esetekben szövetséges német) tiszteknek és katonáknak adományozhatták, kiemelkedő bátorságról, kezdeményezőkészségről és áldozatvállalásról tanúskodó haditettük elismeréseképpen.

Az elismerés története:

1. József császár1789július 19-én rendeletben határozta meg, hogy az őrmestereknek és a legénységnek az ellenség előtt tanúsított vitézi tetteit nyilvános becsületjelvénnyel jutalmazzák. E célból arany és ezüst vitézségi érmet alapított. A kerek nemesfém érem a mindenkori uralkodó arcképét viselte. Hátlapján a „Fortitudini” felirattal készült, és piros-fehér hadiszalagon volt viselhető. 1848-ban I. (V.) Ferdinánd császár és király a „kisezüst”, 1915-ben pedig Ferenc József császár és király a bronz vitézségi éremmel gyarapította a sorozatot. I. (IV.) Károly császár és király 1917-ben elrendelte, hogy az arany és a „nagyezüst” érmet tisztek is elnyerhessék. Az első világháború során az Arany Tiszti Vitézségi Érmet 189 tiszt nyerte el, közülük 100 magyar.

1939-ben a legénységi állományúak részére négy fokozattal alapította a vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó a Magyar Vitézségi Érmet, majd 1942-ben Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet alapítottak a tiszti állomány részére is.

Adományozása

Széles körben adományozták a kitüntetést és sokan megkaphatták különböző fokozatait. Legénységi és tiszthelyettesi állomány részére adható volt bronz, kisezüst és nagyezüst változatban vitézségi érem, azonban, mind a Magyar Arany Vitézségi Érem és mind a Magyar Tiszti Arany Vitézségi Érmet a legkiválóbb és hősiességüket bizonyító magyar honvédtisztek és legénységi állományú katonák érdemelték ki. A kiadományozás célja szerint azoknak adományozták, akik az ellenség előtt tanúsított személyes vitézségükkel vagy hősi önfeláldozásukkal értékes szolgálatot teljesítettek. Viselési szabálya alapján a Magyar Tiszti Arany Vitézségi érem és a Magyar Arany Vitézségi Érem az első helyen viselendő, megelőzve a többi katonai elismerést. A Vitézi Rendbe történő felvételhez minimum a bronz vitézségi éremmel, lehetett kérelmet benyújtani

Az 1942-ben alapított tiszti állományú vitézségi érmet összesen 22 magyar és 3 német katonának adományozták.

MARJAY (MOLTER) KERESZTÉLY, VITÉZ

Huszárezredes (Újverbász, 1887. XII. 21. – Pápateszér, 1965. VII. 29.) Tényleges katonai szolgálatát a bécsújhelyi Katonai Akadémia elvégzését követően 1910. VIII. 18.-án kezdte meg. Az első világháborút a cs. és kir. 14. huszárezred kötelékében harcolta végig. 1938-ban Budapesten a Honvéd Főparancsnokságon a lovassági szemlélő mellett tevékenykedett, majd X. 1.-től a HM 5. osztályára helyezték át. 1938. XI. l.-én ezredessé léptették elő. 1941. XI. l.-én Szabadkára került, a 2. lovasdandár leventeparancsnokává nevezték ki. 1942. X. 1.-től ugyanazon városban hasonló beosztással a 14. könnyű hadosztály parancsnokságán szolgált. 1943. II. l.-én nyugállományba helyezték. A háborút követően 1946-tól Pápateszéren élt.

Marjay Keresztély Cs. és kir. 14. hue.

A világháború utolsó évében Marjay Keresztély, a nyíregyházai 14. huszárezred századosa, a Piave alsó folyásánál levő Bressanin-nál, három huszárszázadból álló csoportjával, erősen kiépített olasz védőállást támadott meg május 28-án. E támadás alatt személyes példaadás céljából, de nem kevésbé azért is, hogy a sűrűn fedett s így nehezen áttekinthető terepen minél közvetlenebbül vezethesse huszárjait, maga is a küzdők vonalában haladva vezette a támadást. Az olasz védőállásba történt betörés után, kiválóan körültekintő harcvezetéssel gyarapította érdemeit és különösen személyének vitéz és bátor latba vetésével segítette elő a kezdetben elért eredmény további kimélyítését.

Marjay százados ezt megelőzően már a katonai érdemkeresztet, valamint az ezüst és bronz érdemérmeket érdemelte ki, úgyhogy a most tanúsított kiváló magatartása elismerésekéit  a katonai érdemkereszt másodszori adományozásával jutalmazták vitéz magatartását.

MARJAY VALÉR, VITÉZ huszárfőhadnagy

(Újverbász, 1920. VI. 22. -?) Anyja: Schuch Karola. Apja: v. Marjay Keresztély huszárezredes. Vallása: r. k. 1942. VI. 18.-án a Ludovika Akadémián avatták hadnaggyá. Első szolgaiad beosztásában a nyíregyházi 4/II. huszárosztály 6. lovasszázadának szakaszparancsnoki tisztségét látta el. 1944. VI. 20.-tól a 4/5. lovasszázad arcvonalmögötti tisztjeként részt vett az 1. lovas (huszár) hadosztály keleti hadszíntéri hadműveleteiben. 1944. VII. 10.én megsebesült. A magyarországi hadműveletek alatt a 4/6., majd a 4/3. lovasszázad parancsnoka volt. 1944. Xl.-ben főhadnaggyá léptették elő. 1945.
III. 30.-án Sopronban szovjet fogságba esett. Megjárta a mozsajszki, zvenyigorodi,
és a voronyezsi lágereket, majd 1950. IX. 5.-én Breszt-Litovszkban a szovjet hadsereg katonai törvényszéke 25 év javító-nevelő munkatáborban letöltendő büntetésre ítélte. A sztálingrádi, majd szverdlovszki táborok túlélése után 1955. XI. 20.-án adták át a magyar hatóságoknak, és  Jászberényből 1956. VI. 2.-án szabadult. Közgazdasági, majd vegyipari technikumot végzett, de állandó rendőri felügyelet mellett többnyire segédmunkásként dolgozhatott. A Szovjetunió Legfelsőbb Katonai Bírósága 1979-ben ítéletét kérésére felülvizsgálta és amnesztiában részesítette. 1995-ben itthon is rehabilitálták,
és ezredessé léptették elő. Bene-Szabó: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-45. (Jósa András Múzeum Kiadványai 52. Nyíregyháza, 2003)