Elmenőben van már a huszadik század
De nem megy el soha szívünkből a bánat.
Nagy nemzeti gyászunk két világháború
Sok jeltelen sírhely, sem név, sem koszorú.

Mérhetetlenül nagy fájó áldozatok
Teszérről is sajnos sok-sok hősi halott.
Ha rájuk gondolunk, hogyha visszanézünk
A szívünkben most is mély bánatot érzünk.

Nem volt módunk eddig méltón ünnepelni
Emlékművük előtt együtt tisztelegni.
Régi vágyunk késve ma mégis teljesül
Most, hogy emlékművük avatásra kerül.

Szomorúan nézzük az áldott neveket
Miért haltak ők meg, nincs erre felelet.
Hozzátartozóik néznek fel az égre
Gyászol, emlékezik Teszér egész népe.

De szerettek volna ők is hazajönni
Kedves családjukhoz csak úgy beköszönni!
De a legszebb álmuk nem vált már valóra
Mert idegen földben tértek nyugovóra.

Nem meghalni, hanem élni születtek ők!
Apák, fiúk voltak, férjek és szeretők.
Családjuk életet még ma is nehezebb,
Mert sohasem felejt az igaz szeretet.

Ti korán elesett, nagyszerű emberek,
Nem múlhat el soha dicső emléketek.
Akiket itthon vagy távol ért a végzet,
Hamar megtudtátok, mi a halálérzet.

Vajon ki hallotta végső kiáltástok
Amikor hívtátok az édesanyátok?
Vagy úgy jött a halál suttyomban, hirtelen
Még azt sem mondhattátok segíts meg Istenem?

Ellenetek talán még mi is vétkeztünk,
Mert nem tiltakoztunk, csak úgy elengedtünk.
Nem húzódhattatok itthon fedezékbe,
Vittek benneteket a nagy orosz télbe.

Elhunyt testvéreink vajon mit éreztek,
Mikor földre rogytak, mikor elvéreztek.
Nem tudjuk, milyen volt a végső pillanat,
Mikor szép testükből hős lelkük kiszakadt.

Életük utolsó lángja is elaludt,
Nem látták meg többé családjukat, falut.
Az igazak mindig szenvedtek, véreztek,
Ők a halált kapták, kérdés, mit vétettek.

De mért gyötör minket, ami egyszer elmúlt?
Mert sok igaz ember ártatlanul elhunyt!
Mert nem tudtunk akkor értük összefogni,
Nem kellene most itt mély gyászban zokogni.

Megvetést érdemlünk, mert gyáván hallgattunk,
Haláluk árán, de életben maradtunk.
Sok ezer mártír sír nem beszél, de vádol,
Akiket a nemzet nem eléggé gyászol.

Kiáltsuk világgá: többé ez nem lehet,
Hogy embert öljenek ismét az emberek!
Mi, akik túléltük a háború rémét,
Joggal követelünk nemzetünknek békét.

Együttérzésünknek jele ez az ünnep,
Együtt hoztuk létre azt az emlékművet.
Élen járt az Atya és a Tanácselnök,
Legyenek ők együtt minden jóban elsők.

Magyarok Istene, enyhítsd népünk gyászát,
Óvd a háborútól Mária országát!
Szent István Királyunk felajánlott minket,
Fogadd országodba, áldd meg hőseinket!

Békét, biztonságot adj minden magyarnak,
Az elesetteknek örök nyugodalmat!
Dicsőség ragyogja drága emléküket
Őrizze a szobor örökké nevüket!